TeNeGen - konnektivizmus http://tenegen.eu/hu/category/network-learning/konnektivizmus Az információs korszak új tanulási elmélete.A konnektivizmus a tanulást olyan folyamatnak fogja fel, amelyben az informális, hálózatba szervezett, elektronikus eszközökkel támogatott információ-csere mind nagyobb szerepet kap. A tanulás mindinkább folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenység-rendszerré válik. Az információszerzés és összefüggésbe helyezés motiváltsága is felerősödik, ha a keresés és értékelés együttműködő, hálózati tevékenységgé alakul. A tanuló jelentősen javíthatja tanulása hatásfokát, ha részt vesz egy, a témával foglalkozó hálózatban, virtuális közösségben. A tudásalkotás körforgásában a személyes tudások a hálózatba szerveződnek, s az így összeadott tudás ismét egyéni tudásforrássá válik („cycle of knowledge development”). Az együttműködő tevékenységek alkalmai elterjednek, a személyes szociális hálók az informális tapasztalatcsere színtereivé válnak, „communities of practice”-hálózatok alakulnak ki. A „hogyan” és „mit” tanuljunk mellé a „hol tanuljunk” kérdése is felzárkózik. (I.Bessenyei, 2007) hu 4. MoodleMOOT és 1. ePortfólió Konferencia http://tenegen.eu/hu/content/090921/4-moodlemoot-es-1-eportfolio-konferencia

Idén október 16-17-én rendezik meg a MoodleMOOT-ot. Ezen a konferencián találkozhatnak a rendszert használó és az iránt érdeklődők egyaránt. Minden évben kellemes környezetben magasszínvonalú előadásokon vehetünk részt. A második napon pedig továbbképezhetjük magunkat a tutoriálokon.
Én ott leszek. Jön még valaki közületek? :-)

Nyelv  Magyar

Project:

Background

Tenegen

Public visibility permission:

Public

Taxonomy upgrade extras:

Web 2.0

konnektivizmus

e-Portfolio

constructivism

Mon, 21 Sep 2009 07:34:21 +0000 banhidi.arpad 704 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/090921/4-moodlemoot-es-1-eportfolio-konferencia#comments Virtuális tanulási környezetek kialakítása http://tenegen.eu/hu/content/090420/virtualis-tanulasi-koernyezetek-kialakitasa

A pénteki találkozó végén arról beszéltünk, hogy a Moodle gyakorlati használatát mennyire fogjuk oktatni a kurzusokban. Mivel úgy látszott, hogy olyan részletességben, ahogy egy nem infó szakos tanár igényli, nem lesz rá lehetőség, ezért javasoltam, hogy készítsünk egy jegyzetet a Moodle-ről. Ez részben könnyű, hiszen páran már aktívan használjuk, részben meg nehéz, mert a neten már sok anyag elérhető és mi újat tudunk mi adni ehhez?

Ez a kérdés járt a fejemben egész délelőtt és végül megvilágosodtam (és Budha lettem :-). Amit ilyenkor általában elfelejtünk és lehet, hogy kicsit rossz irányban indulunk el, az az, hogy mindig csak a technológiát, az eszközt akarjuk megtanulni és nem a módszert vagy az elveket. Pedig a módszerek megismerésével annyi előnyünk még lehetne, hogy egy kissé eszközfüggetlenné válhatunk. Ha viszont a másik oldalról nézzük, akkor pedig a konstruktivizmus megismerése segít megérteni azt, hogy a Moodle miért olyan eszköz, amilyen. A harmadik okom pedig az, hogy a modern tanár számára mindenképpen szükséges, hogy pedagógiai módszertárát fejlessze.

Korábbi anyagaim is konstruktivista felfogásban készültek, amik most jó alapot adhatnak a kiindulásra:

Tanulók aktivizálása a Moodle eszközeinek segítségével

Virtuális tanulási tér kialakítása az Övegesben

prezentáció

tanulmány

Könczei Györgyék HEFOP projekt keretében összeállított anyagai:

Moodle kurzusok oktatók és tanulók számára

A NETIS projektben elkészült rengeteg hasznos anyag közül az alábbiakat ajánlom:

Bessenyei István - Tóth Zsolt: A konstruktivista oktatás környezete és a Moodle

gyakorlatilag minden benne van, amit a konstruktivizmusról és a Moodle kapcsolatáról tudni érdemes

Bessenyei István - Tóth Zsolt: E-learning: a NETIS projektben szerzett tapasztalatok

Bessenyei István: Learning and Teaching in the Information Society. eLearning 2.0 and Connectivism

ez meg van magyarul is itt

Töprengésem továbbieredménye az lett, hogy rájöttem, a tanárok számára sok információ haszontalan lehet a tanulási terek kialakításakor, viszont a rendszergazdák számára pedig szükséges, így a tanári útmutató mellett egy rendszergazdait is érdemes lenne elkészíteni.

A munkával kapcsolatban kérdés, hogy milyen formában és terjedelemben készítsük el ezeket az anyagokat?

Mit gondoltok?

Taxonomy upgrade extras:

konnektivizmus

Public

konstruktivizmus

Pedagogical model

Discussions

WP1

WP2

Mon, 20 Apr 2009 10:42:01 +0000 banhidi.arpad 402 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/090420/virtualis-tanulasi-koernyezetek-kialakitasa#comments Tenegen képzés - 1. modul http://tenegen.eu/hu/content/091215/tenegen-kepzes-1-modul

A Tenegen továbbképzésben résztvevő pedagógusok többsége 2009. decemberére sikeresen teljesítette az E-learning áttekintés címet viselő 1. modul követelményeit. A modulban az e-learning témakörhöz kapcsolódó tevékenységek, feladatok, aktivitások rengeteg újdonsággal és hasznos gyakorlati tapasztalattal szolgáltak nem csupán a képzésben résztvevő pedagógusok, hanem a tananyagfejlesztésben, kurzustervezésben és lebonyolításban közreműködő szakemberek számára is.

Nyelv  Magyar

Project:

Tenegen News

Public visibility permission:

Public

Taxonomy upgrade extras:

konnektivizmus

képzés

Tue, 15 Dec 2009 15:24:14 +0000 frobben 726 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/091215/tenegen-kepzes-1-modul#comments Twitter http://tenegen.eu/hu/content/090407/twitter

!!hu!!A Twitter egy szolgáltatás, amelyen keresztül kommunikálhatunk családtagjainkkal, barátainkkal vagy munkatársainkkal. Mindezt egy egyszerű kérdésre adott válaszokon keresztül tehetjük meg: Mit csinálsz? Ez azért fontos, mert még az alapvető frissítések is fontosak lehetnek mások számára, hogy tudják, velünk éppen mi a helyzet.

!!en!! From Twitter site:

"Twitter is a service for friends, family, and co–workers to communicate and stay connected through the exchange of quick, frequent answers to one simple question: What are you doing?Because even basic updates are meaningful to family members, friends, or colleagues—especially when they’re timely.

!!hu!! Lehet ez akár egy bejegyzés egy partiról vagy éppen arról, hogy munkába sietünk. Ráadásul ezt egyszerűen, akár a blogunkon keresztül is megtehetjük, ahogy korábban a Tenegen portálon is működött a Twitter integráció.

Egy videó itt: http://dotsub.com/api/smallplayer.php?filmid=3066&filminstance=3068&language=none

!!en!! With Twitter, you can stay hyper–connected to your friends and always know what they’re doing. Or, you can stop following them any time. You can even set quiet times on Twitter so you’re not interrupted. Twitter puts you in control and becomes a modern antidote to information overload."

A video about Twitter: http://dotsub.com/api/smallplayer.php?filmid=3066&filminstance=3068&language=none

Nyelv  Undefined

Project:

Tenegen News

Public visibility permission:

Public

Taxonomy upgrade extras:

Web 2.0

konnektivizmus

Tue, 07 Apr 2009 07:36:26 +0000 banhidi.arpad 373 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/090407/twitter#comments Best Collaboration Tools 2009 http://tenegen.eu/hu/content/090404/best-collaboration-tools-2009

!!en!!Robin Good - the independent publisher of the Master New Media online magazine published  a mindmap of Best Collaboration Tools of 2009.

!!hu!!Robin Good - a Master New Media online magazin szerkesztője "Best Collaboration Tools of 2009" címen egy tudástérképen gyűjtötte össze  általa legjobbnak ítélt, web 2-0-ás eszközöket.

!!en!!I think it very useful, because it is more and more difficult to orientate ourself in the "sea" of web 2.0 tools. The author invites everybody to collaborate in the further development of the map.

!!hu!! Érdekes és szerintem nagyon jó ötlet, hiszen a web 2-es "tengerben" egyre nehezebb eligazodni. A szerző szivesen fogad bárkit, aki szeretne bekapcsolódni a térkép folyamatos továbbfejlesztésébe.

!!qq!!

Hartyányi Mária

Nyelv  Undefined

Project:

WP1

WP2

Public visibility permission:

Public

Taxonomy upgrade extras:

Web 2.0

konnektivizmus

Sat, 04 Apr 2009 18:27:01 +0000 hmaria 371 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/090404/best-collaboration-tools-2009#comments Needs analysis - BETA (magyar) http://tenegen.eu/hu/content/090401/needs-analysis-beta-magyar
Nyelv  Magyar

Üdvözöljük a Tenegen kérdőívben!

Miért kérjük, hogy töltse ki ezt a kérdőívet?

Ez egy európai szintű felmérés arra vonatkozóan, hogy mi (a tanárok) hogyan tájékozódunk a körülöttünk változó digitális világban. Milyen kilátásaink vannak az új digitális eszközök oktatási felhasználást illetően?

Együttműködését előre is köszönjük!

Tenegen Csapat

Networked learning:

konnektivizmus

Pedagogical model

Project:

WP1

Public visibility permission:

Private

Wed, 01 Apr 2009 07:07:30 +0000 frobben 364 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/090401/needs-analysis-beta-magyar#comments İhtiyaç Analizi ( Türkçe Versiyon ) - BETA http://tenegen.eu/hu/node/356
Nyelv  Angol

29032009 tarihli kopyadır.

Tenegen anketine hoşgeldiniz!

Niçin sizden bu formu doldurmanızı istiyoruz? Öğretmenlerin (bizim) içinde bulunduğu digital dünyayı kapsayan perspektifi hakkında bir oryantasyon edinmek için Avrupa boyutlu bir ankettir. Şimdiden katkılarınız için teşekkür ederiz.

Tenegen Ekibi

Networked learning:

konnektivizmus

Pedagogical model

Project:

WP1

Public visibility permission:

Private

Mon, 30 Mar 2009 18:00:04 +0000 hmaria 356 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/node/356#comments Needs analysis - ARCHIVE http://tenegen.eu/hu/node/355
Nyelv  Angol

Welcome to the Tenegen questionnaire!

Why do we ask you to fill it in? It is a European level survey to obtain an orientation about the teachers’ (our) perspective regarding the changing digital word around us. Thank you for your contribution in advance!

Tenegen Team

Networked learning:

konnektivizmus

Pedagogical model

Project:

WP1

Public visibility permission:

Private

Mon, 30 Mar 2009 14:38:34 +0000 hmaria 355 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/node/355#comments NETIS - Kick-off Meeting Day 2. http://tenegen.eu/hu/content/video/netis-kick-off-meeting-day-2

Introduction to NETIS conception by Dr. István Bessenyei

Networked learning:

konnektivizmus

NETIS

Project:

Meetings

Public visibility permission:

Private

Mon, 26 Jan 2009 07:06:30 +0000 admin 289 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/video/netis-kick-off-meeting-day-2#comments Needs analysis - BETA http://tenegen.eu/hu/node/253
Nyelv  Angol

Welcome to the Tenegen questionnaire!

Why do we ask you to fill it in? It is a European level survey to obtain an orientation about the teachers’ (our) perspective regarding the changing digital word around us. Thank you for your contribution in advance!

Tenegen Team

Networked learning:

konnektivizmus

Pedagogical model

Project:

WP1

Public visibility permission:

Private

Tue, 02 Dec 2008 13:48:25 +0000 hmaria 253 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/node/253#comments TENEGEN Diigo group http://tenegen.eu/hu/content/081128/tenegen-diigo-group

I made a group in Diigo. It will help us to collect and comment the TENEGEN related bookmarks.

http://groups.diigo.com/groups/tenegen

Nyelv  Undefined

Project:

Background

Public visibility permission:

Private

Taxonomy upgrade extras:

Web 2.0

konnektivizmus

constructivism

Fri, 28 Nov 2008 19:19:33 +0000 banhidi.arpad 247 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/081128/tenegen-diigo-group#comments MoodleMoot 2008, Debrecen http://tenegen.eu/hu/content/moodlemoot-2008-debrecen

!!hu!!Idén is jól szervezett volt a konferencia. A plenáris előadások a digitális szakadék áthidalásával és új képzések (pl.: IT mentor) tantervének, szakmai követelményeinek és tananyagának kidolgozásával foglalkoztak. Kulcsár Zsolt tartott egy előadást a konnektivizmusról, ez számomra túl elvont volt, bár érdekes dolgokról beszélt. Ami már kézzelfoghatóbb volt számomra, az a Moodle 2.0 újdonságairól és rendszerkövetelményéről szóló előadás.

A konferencia délutáni részében voltak a szekcióülések. Ezek témái a következők voltak:

nyelvoktatás és web 2.0, ePortfólió

megoldások, tapasztalatok és hatékonyságvizsgálat

a stratégia szerepe az e-Learningben

a jó gyakorlat kialakításának lehetőségei

Ahogyan azt már a korábbi írásban is említettem a tanulók aktivizálásáról tartottam előadást és mellesleg vezettem a jó gyakorlat szekcióját. A hallgatóság között sokan jegyzeteltek, ami talán jelentheti azt, hogy felismerték, hogy nem a tananyag a válasz az e-Learning alkalmazásakor. Ugyanis, amikor a gyerek beül a virtuális osztályterembe, akkor ott is ugyanúgy kell foglalkoztatni, mint a valós térben lévő teremben. Abban egyet tudok érteni Kulcsár Zsolttal, amit a Diigo egyik fórumában írt, hogy "Van élet a keretrendszer+tananyag e-learning megoldáson túl!". Bár ő ez alatt azt érti, hogy használjuk azokat a szolgáltatásokat, amelyek a konnektivizmus eszköztárába tartoznak (Delicious, Diigo, stb., még felsorolni is hosszú lenne mind). Én inkább azt értem ez alatt, hogy el kell szakadnunk a hagyományos oktatási formáktól legalább annyiban, hogy a diákokat az új, virtuális környezetben is meg tudjuk dolgoztatni. Ahogy látom, nálunk ez megy nehezen. Ehhez lehet, hogy kell egy cseppnyi konnektivizmus, de lehet, hogy annyi is elég, hogy néhány szolgáltatás jól tudunk használni. A technológia kiszolgál minket.

A napot állófogadás zárta. Másnap (15-én szombaton) tutoriálok voltak. Ezek témái a következők voltak:

Moodle tanári tevékenységek és adminisztráció

Kooperatív eszközök használata a Moodle-ban

CSS használata a Moodle testreszabásában

e-Learning 2.0 a gyakorlatban

Mahara adminisztráció

Azt gondolom, hogy a jövő évi konferenciára érdemes minél többen elmennünk a projektből, főleg a magyarországi partnerek. Szép a város, kellemes a konferencia helyszíne és jó a légkör. És a szünetekben lehet igazán gyarpaítani az ismereteket és növelni a kapcsolati hálót. :-)

Nyelv  Undefined

Project:

P6-ÖJSZIGK

Public visibility permission:

Private

Taxonomy upgrade extras:

Web 2.0

konnektivizmus

knowledge-sharing

constructivism

moodle

best practice

Sun, 16 Nov 2008 22:30:20 +0000 banhidi.arpad 181 at http://tenegen.eu http://tenegen.eu/hu/content/moodlemoot-2008-debrecen#comments