Impresszum

TENEGEN - Connect the TEachers – to  reach and teach the NET GENeration

“A hálózati tanulás és a Web 2.0 koncepciója összhangban van azzal az elgondolással, hogy a tanulás és a tudás természeténél fogva szociális, személyes, rugalmas, dinamikus, elosztott, mindenütt jelenlévő, bonyolult és kaotikus folyamat.” (Chatti, M.A.; Jarke, M.; Frosch-Wilke, D. 2007.)

Az információs társadalom hatásaival mindannyian naponta szembesülünk. Akarjuk, vagy sem, megváltozik az életünk, és ha szeretnénk megérteni mindazt, ami körülöttünk történik, szemléletváltásra kényszerülünk. Közöttünk él az úgynevezett Net Generáció - a 1982 és 1991 között született fiatalok - akik másképpen tanulnak, másképpen kommunikálnak, mint ahogyan elődeik, szüleik, tanáraik tették. A „digitális korszak gyermekei” ismereteik nagy részét az Internetről szerzik, és számukra a mindennapi élet elképzelhetetlen a számítógép nélkül. Ők azok, akik minden pillanatban "be vannak kapcsolva", rosszul érzik magukat ott, ahol nincs Internet, ahol nincs a mobilhoz térerő.

A változások nem hagyják érintetlenül az iskolákat sem, ahogyan a világ változik, változniuk kell a tanítási módszereknek is. Az elmúlt években az oktatási szféra sem tétlenkedett: építettünk tanítványainknak virtuális tantermeket, telis-tele multimédiával, animációkkal, mindennel, amit a mai digitális kor nyújtani tud. Digitális tanulási elemek (angolul LOs – Learning Objects ), online tananyagok sokaságát kínálja az Internet Európa szerte és itthon, de a hatás valahogy mégsem az lett, amit vártunk. Ma már szinte minden európai iskola (beleértve a magyar iskolákat is) viszonylag elfogadható informatikai infrastruktúrával rendelkezik, az e-learning fejlesztések mégsem nem hozzák a várt eredményt, az e-learning módszerek nem igazán épülnek be az oktatás hétköznapjaiba.
A tanulási, ismeretszerzési szokásokat vizsgáló legújabb felmérések azt mutatják, hogy hiába csomagoljuk a tananyagot a legkorszerűbb interaktív multimédiába, a gyerekek többsége ma sem szeret, és nem tud egyedül tanulni. Az már bizonyos, hogy a multimédiával kapcsolatos várakozások - ami az oktatás forradalmasításában elképzelt szerepét illeti, ma már illuzórikusnak tűnnek. Vannak virtuális tantermeink, van multimédiánk, akkor mégis, mi az ami hiányzik?
Érdemes odafigyelni arra az amerikai felmérésre, amely azt igazolja, hogy a tanár személye, egyénisége, a jó tanár a netgeneráció számára legalább annyira fontos, mint elődeiknek. Csakhogy miközben a diákok lógnak a neten, szünet nélkül "be vannak kapcsolva", mi, tanárok ott ragadtunk virtuális, vagy a valódi osztályteremben, folytatjuk a hagyományos, frontális óráikat, használjuk a hagyományos pedagógiai eszközöket. Vagyis, nem vagyunk "behálózva".
A Tenegen projekt célja az, hogy felhívja a tanárok és iskolák figyelmét a konnektivizmusban, a hálózati tanulásban rejlő pedagógiai lehetőségekre.

Gödöllő, 2008. november 11.

Tenegen team
 

Hungarian
Project: 
Public visibility permission: