MoodleMoot 2008, Debrecen

!!hu!!Idén is jól szervezett volt a konferencia. A plenáris előadások a digitális szakadék áthidalásával és új képzések (pl.: IT mentor) tantervének, szakmai követelményeinek és tananyagának kidolgozásával foglalkoztak. Kulcsár Zsolt tartott egy előadást a konnektivizmusról, ez számomra túl elvont volt, bár érdekes dolgokról beszélt. Ami már kézzelfoghatóbb volt számomra, az a Moodle 2.0 újdonságairól és rendszerkövetelményéről szóló előadás.

A konferencia délutáni részében voltak a szekcióülések. Ezek témái a következők voltak:

  • nyelvoktatás és web 2.0, ePortfólió
  • megoldások, tapasztalatok és hatékonyságvizsgálat
  • a stratégia szerepe az e-Learningben
  • a jó gyakorlat kialakításának lehetőségei

Ahogyan azt már a korábbi írásban is említettem a tanulók aktivizálásáról tartottam előadást és mellesleg vezettem a jó gyakorlat szekcióját. A hallgatóság között sokan jegyzeteltek, ami talán jelentheti azt, hogy felismerték, hogy nem a tananyag a válasz az e-Learning alkalmazásakor. Ugyanis, amikor a gyerek beül a virtuális osztályterembe, akkor ott is ugyanúgy kell foglalkoztatni, mint a valós térben lévő teremben. Abban egyet tudok érteni Kulcsár Zsolttal, amit a Diigo egyik fórumában írt, hogy "Van élet a keretrendszer+tananyag e-learning megoldáson túl!". Bár ő ez alatt azt érti, hogy használjuk azokat a szolgáltatásokat, amelyek a konnektivizmus eszköztárába tartoznak (Delicious, Diigo, stb., még felsorolni is hosszú lenne mind). Én inkább azt értem ez alatt, hogy el kell szakadnunk a hagyományos oktatási formáktól legalább annyiban, hogy a diákokat az új, virtuális környezetben is meg tudjuk dolgoztatni. Ahogy látom, nálunk ez megy nehezen. Ehhez lehet, hogy kell egy cseppnyi konnektivizmus, de lehet, hogy annyi is elég, hogy néhány szolgáltatás jól tudunk használni. A technológia kiszolgál minket.

A napot állófogadás zárta. Másnap (15-én szombaton) tutoriálok voltak. Ezek témái a következők voltak:

  • Moodle tanári tevékenységek és adminisztráció
  • Kooperatív eszközök használata a Moodle-ban
  • CSS használata a Moodle testreszabásában
  • e-Learning 2.0 a gyakorlatban
  • Mahara adminisztráció

Azt gondolom, hogy a jövő évi konferenciára érdemes minél többen elmennünk a projektből, főleg a magyarországi partnerek. Szép a város, kellemes a konferencia helyszíne és jó a légkör. És a szünetekben lehet igazán gyarpaítani az ismereteket és növelni a kapcsolati hálót. :-)

Undefined
Project: 
Public visibility permission: